„Korona vírus kedvezmény számfejtése” változatai közötti eltérés

Innen: IMA ERP tudasbazis
 
(Egy közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
4. sor: 4. sor:
 
A kiadott tervezet szerint a járulékokat továbbra is meg kell keletkeztetni, majd azt jóváírják, ezért a számfejtést ugyanúgy végezzük mint eddig, de a kiszámolt járulékokat visszatesszük a nettójövedelem megemelésére. Egyelőre ezt kézzel kell betenni, plusz költségtérítési sorokkal rakjuk vissza a levont járulékot.
 
A számfejtőlapon így megjelenik pluszban és minuszban is, de a az ÁNYK átemelésben csak a normál, bér és járulékok lesznek feltüntetve. Az ÁNYK A lapon a kedvezényre jogosultságot jelölni kell.
+
A számfejtőlapon így megjelenik pluszban és minuszban is, de a az ÁNYK átemelésben csak a normál, bér és járulékok lesznek feltüntetve. Az ÁNYK A lapon a kedvezényre jogosultságot majd külön jelölni kell.
  
[[Fájl:Számfejtőlap.png]]
 
[[Fájl:Számfejtőlap.png]]
  
 +
 +
'''Költségtérítési sor felvitele:'''
  
A Bérszámfejtésen belül, bérszámfejtés karton bal oldalán "Költségtérítés" menü, Új gomb, a kölségtérítés típus létrehozása
 
15. sor: 17. sor:
  
A Költségtérítés adatainak beállítása
+
'''A Költségtérítés adatainak beállítása:'''
 +
 
Minden járuléksorra vegyük fel, a levont járulákok összegével (a 4%-nál, az elért 7.710Ft megfizetésére figyelve, annyivel kevesebbet írjunk be), azzal a főkönyvi számmal amivel levonásba helyezi, így a bérfeladáshoz megképeztük a járulák jóváírást is, de a szocho és szakképzésit azt kézzel kell a vegyesnaplóban visszaírni.
 
[[Fájl:Pelda.jpg]]
 
[[Fájl:Ktg sor felvitel.png]]
 
[[Fájl:Ktg sor felvitel.png]]
  
[[Fájl:Költségtérítési sorok.png]]
 
[[Fájl:Költségtérítési sorok.png]]

A lap jelenlegi, 2020. április 2., 12:35-kori változata

Átmeneti megoldás a koronavírus kedvezményre vonatkozó számfejtéshez:

A kiadott tervezet szerint a járulékokat továbbra is meg kell keletkeztetni, majd azt jóváírják, ezért a számfejtést ugyanúgy végezzük mint eddig, de a kiszámolt járulékokat visszatesszük a nettójövedelem megemelésére. Egyelőre ezt kézzel kell betenni, plusz költségtérítési sorokkal rakjuk vissza a levont járulékot.

A számfejtőlapon így megjelenik pluszban és minuszban is, de a az ÁNYK átemelésben csak a normál, bér és járulékok lesznek feltüntetve. Az ÁNYK A lapon a kedvezényre jogosultságot majd külön jelölni kell.

Számfejtőlap.png

Költségtérítési sor felvitele:

A Bérszámfejtésen belül, bérszámfejtés karton bal oldalán "Költségtérítés" menü, Új gomb, a kölségtérítés típus létrehozása

Ktg Új.png

A Költségtérítés adatainak beállítása:

Minden járuléksorra vegyük fel, a levont járulákok összegével (a 4%-nál, az elért 7.710Ft megfizetésére figyelve, annyivel kevesebbet írjunk be), azzal a főkönyvi számmal amivel levonásba helyezi, így a bérfeladáshoz megképeztük a járulák jóváírást is, de a szocho és szakképzésit azt kézzel kell a vegyesnaplóban visszaírni.

Ktg sor felvitel.png

Költségtérítési sorok.png