Időbeli elhatárolások

Innen: IMA ERP tudasbazis

1. A számla összegének szétosztása két év között

vevő és szállító számla tétel sor kartonon is meg tudtok adni időbeli elhatárolást, ez a tényleges elhatárolásra vonatkozik amikor meg akarjuk osztani 2 év között az összeget. Tehát IMA úgy számol, hogy kezdő dátum / vég dátum közti napok száma, ebből hány nap esik következő évre, ezt osztja meg vegyesben. A kezdő dátummal leveszi, vég dátummal visszateszi. Ehhez van főbeállítás, hogy hova könyvelje aktívat, passzívat.

FONTOS: ez NEM arra való amikor egyik évből a másikba akarjátok tenni az egész összeget, ez arra van amikor ténylegesen meg kell osztani.

2. Eltérő évben szereplő ÁFA

Év váltás esetén szeretnénk a költséget 2019-ben, az ÁFA-t 2020-ban látni. Idézőjelben van, mert ezt nem tekintjük igazi elhatárolásnak, hiszen nem osztjuk meg az összeget, hanem teljesen visszatesszük előző évbe.

Ebben az esetben elég, hogy ha a számla fejlécében az eltérő időszaki ÁFA lehetőséget használjátok. Teljesítés dátuma 19, ÁFA telj 20, így az egész (általában költség) előző év lesz.

Az ÁFA pedig a főbeállításokban megadott eltérő időszaki ÁFA főkönyvi számon kerül át egyik évből a másikba.

3. Kézi költség megosztás:

Ez a funkció szállítói számláknál érhető el. Csak éven belül működik! Meg tudtok adni több dátumot és több összeget amikorra vegyesen keresztül átvezeti IMA a költséget.

Lehet használni:

- időben múltba és jövőbe (éven belül)

- nem teljes összegű megosztásra

- időszakonként eltérő összegű megosztásra

Főbeállításban megadott főkönyvi számra leveszi IMA és adott dátumokkal visszateszi a költséget.

4. Bevétel és költség megosztás - automatikus:

Vevő és szállító oldalon is, éven belül, és évek közt is, akár több éven át történő hónapról hónapra egyenlő összegben végezhető vele megosztás.

Tehát pl: éves liszensz díjat értékesítünk, minden hónapban szeretnénk látni az adott hónapra eső bevételt, hogy a valós eredményt lássuk a havi riportban.

Megnyomjátok megosztás automatikus gombot, megadjátok a kezdő és vég dátumot. IMA a kettő között minden hónapra, a hónapban szereplő napok száma alapján megosztja az összeget.

Külön kezeljük az éven belüli és éven túli megosztást, így van ellenőrzési pontotok záráskor.

Főbeállításban kell megadni a főkönyvi számokat.

Tudtok vele kezelni:

- bevételt és kiadást is

- minden esetben havonkénti megosztást

- múltban kezdődő és jövőben végződő dátumot

- teljesítéssel kezdődő és jövőben véget érő dátumot

- teljesen jövőbe eső dátumokat

- forintot és deviza összegeket is

- éven belül

- éven túl

- több éven túl is megosztást is.